• 

I. fejezet: A Titánok és az Univerzum kialakulása

Senki se tudja pontosan, hogy alakulhatott ki a Világegyetem. Néhány elmélet szerint egy hihetetlen erejű robbanás következtében jött létre, mely szétszórta a világot a végtelennek tűnő Nagy Sötétbe - világ mely egy napon elszenvedi egyaránt a csodálatos és szörnyű lények létét. Mások úgy vélik a Világot egy Teljhatalmú lény hozta létre. Bár a pontos kialakulása az Univerzumnak továbbra is rejtély maradt, azt tudjuk, hogy létrejött egy erős faj, mely célja nem volt más, mint egy biztonságos Világ létrehozás, mely biztosítja a jövő nemzedékeinek létét, kik nyomdokaikba lépnek.

A Titánok, ezek a kolosszális, fémbőrű istenek, a Világegyetem távoli zugaiból, felfedezték az újonnan létrejött Univerzumot, és elkezdtek dolgozni a felépítésén a Világnak, mellyel nem rég találkoztak. Világuk formálását hatalmas hegyek emelésével, s végtelen tengerek kikotrásával alakították. Leheletükkel és dühöngésükkel létrehozták a felhőket, és a légkört. Mindez azon terv része volt, hogy a káoszból rendet varázsoljanak. Felhatalmaztak néhány ősi fajt, hogy ellássák munkájukat, és megtartsák a becsületességét saját világuknak.

Egy elit szekta által szabályzott, mely Pantheon-ként volt ismert, a Titánok rendet teremtettek száz milliónyi, a Nagy Sötét Végtelenben szétszóródott világban a teremtés korai szakaszában. A jót akaró Pantheon, mely megkísérelte oltalmazni, eme rendezett világot, éberen várta a Kavargó Űr aljas, dimenzión túli lényeinek esetleges támadását. Az Űr, eme elvarázsolt dimenziója a kaotikus mágiáknak, mely összeköti számtalan világát az Univerzumnak, volt az otthon végtelen számú ártó, ördögi lénynek, kik célja nem más volt, mint az élet tönkretétele és az élő Univerzum energiáinak bekebelezése. A Titánok, kik nem tudták megérteni a a gonoszság és a bűn semmilyen formáját, azon fáradoztak, hogy véget vessenek a démonok állandó fenyegetésének.

 

 

 

Sargeras és az árulás

 

Idővel a démoni lények utat törtek maguknak a Kavargó Űrből a Titánok világába, a Pantheon megválasztotta legnagyobb harcosukat, Sargerast, kinek a védelem első vonalát kellett ellátnia. Az olvadt bronzból álló nemes óriás, Sargeras évezredekig látta el feladatát, felkutatta, majd elpusztította ezeket a démonokat, akárhol is talált rájuk. Az évmilliók során Sargeras két hatalmas démoni fajjal találkozott, mindkét faj igyekezett megszerezni a hatalmat és az uralmat a fizikai univerzum felett.

 

Az eredar egy álnok ördögi mágusokból álló faj, boszorkánymesteri mágiájukat használva megszálltak és rabszolgaságba döntöttek számos világot. Az elfoglalt világok ősi lakói az eredarok káros mágiájának hatására maguk is démonná változtak. Bár Sargeras szinte végtelen hatalma bőven elég volt ahhoz, hogy legyőzze a gyarló eredarokat, a lényeg romlottsága és mindent elsöprő gonoszsága nyugtalanította. Képtelen volt megérteni ily mértékű gonoszságot, a nagyszerű Titán egyre mélyülő depresszióba esett. Növekvő gyötrelme ellenére, Sageras megszabadította a boszorkánymesterektől az univerzumot, bezárva őket a Kavargó Űr egyik sarkába.

 

Amíg zavarodottsága és nyomorultsága egyre mélyült, Sargeras kénytelen volt megküzdeni egy másik csoporttal is, kiknek feltett szándékuk volt szétszakítani a Titánok rendjét: ők voltak a Nathrezimek. Ez a sötté faj, mely vámpír démonokból állt (úgy is ismerjük őket, mint rémurak) elfoglalt számos benépesedett világot, birtokba véve lakosságát akikből csupán csak árnyékok maradtak. A becstelen, áskálódó rémurak nemzeteket fordítottak egymás ellen, mélységes gyűlöletet és bizalmatlanságot szítva köztük. Sargeras a Nathrezimek seregét is könnyel elpusztította, ám ármánykodásaik mély nyomot hagytak lelkében.

 

Ahogy a kétségbeesés és kételkedés egyre mélyebben megült Sargeras lelkében, minden hitét elvesztette, de nem csak a küldetésében, hanem a Titánok elképzelt világ rendjében is. Végül már abban hitt, hogy ostobaság az egész rend fogalma, a káosz és a romlottság az egyetlen örök ebben a sötét és magányos univerzumban. Társai megpróbálták meggyőzni arról, hogy hibás következtetéseket vont le, igyekeztek lenyugtatni tomboló érzelmeit, de Sargerast nem lehetett meggyőzni, így társai optimista gondolatait, csupán öncélú téveszmének titulálta. Tombolva elhagyva helyét Sargeras elindult, hogy megtalálja a saját kis zugát a Világegyetemben. A Pantheon sajnálata Sargeras távozását, ám a Titánok egyike sem sejtette, hogy testvérük mily messzire mehet.

 

Sargeras őrültsége hősi lelke utolsó darabjait marcangolta szét, ekkor már cáfolhatatlanul hitt abban, hogy a teremtés kudarcáért csakis a Titánok a felelősek. Végső elhatározása nem más volt, mint létrehozni egy megállíthatatlan sereget, amely elpusztítja a Titánok által felállított világot.

 

Még Sargeras titáni formája is eltorzult, attól a gonoszságtól megy egykor hősi szívét megfertőzte. Szemei, haja és szakálla lángra kaptak, míg bőrét az örök gyűlölet izzó lángja hasította szét.

 

Haragjában Sargeras összezúzta a Nathrezimek és eredarok börtönét, rászabadítva gyűlöletes démonok seregét a világra. Ezek a dörzsölt lények meghajoltak a Sötét Titán hatalma előtt, s felajánlották szolgálataikat, követve Őt bárhova, s teljesítve minden parancsát. Eredarok seregéből Sargeras kiválasztott két bajnokot, hogy vezzessék démoni seregét a pusztításba. Kiljaeden a Csaló, azért lett választva, hogy megkeresse a világ legsötétebb fajait, és besorozza őket Sargeras seregébe. A második bajnok, Archimonde, a Meggyalázó feladata nem más volt, mint csatába menni Sargeras seregével azzal szemben, aki ellen mert szegülni a Titán akaratának.

 

Kiljaeden első lépése az volt, hogy a rémurakból álló csoportot saját, rettenetes uralma alá hajtotta. A vámpír urak személyes képviselői voltak vezetőjüknek az egész univerzumban, s élvezettel kutattak fel fajokat Uruknak, hogy az megrontsa őket, s így tovább bővüljön a sereg. A rémurak közt az első Tichoundrius, a Sötétséghozó volt. Úgy szolgálta Kiljaedent, mint egy tökéletes katona, és megegyezés szerint Sargeras lángoló akaratát érvényesítette a legsötétebb zugaiban is az Univerzumnak.

 

A hatalmas Archimonde is kiválasztott közben vezetőit. Felkérte a gonosz pokol urait és kegyetlen vezetőjüket, Mannoroth-ot, a Pusztítót. Archimonde remélte, hogy kialakíthat egy olyan harcos elit sereget, mely elpusztít minden élőt.

 

Egyszer mikor Sargeras látta, hogy összegyűlt a serege, s készen állnak minden parancsát követni, elindította haragos seregét a mérhetetlen Nagy Sötétségbe. Egyre növekvő seregének a Lángoló Légió nevet adta. Még ezekben a napokban sem lehet pontosan tudni, hogy Lángoló serege hány világot igázott le és emésztet fel.

 

 

 

A Régi istenek és Azeroth

 

A Titánok Sargerast figyelmen kívül hagyva folytatták útjukat világról világra, hogy rendet hozzanak és
mindent úgy csináljanak, ahogy szerintük az való. Utazásuk során egy apró világba értek, amit késõbb a
lakói Azerothként fognak ismerni. Ahogy végighaladtak ezen az elsõdleges létsíkon a Titánok
összetalálkoztak néhány ellenséges elementális erõvel. Ezek az elementálok minden bizonnyal gonosz
Régi Istenek imádói voltak. A Régi istenek távol akarták tartani a világuktól a Titánokat és megvédeni azt
érintésüktõl.

 

A Pantheont megzavarta a régi istenek Gonosz léte, és hadat üzent minden csatlósnak, aki õket szolgálta. A
Régi Istenek serege a leg erõsebb elementális lények vezették: Ragnaros a Tûzlord, Therazane a Földanya,
Al’Akir a Szélúrnõ és Nemtulon a Dagály Vadásza. Eme kaotikus erõk összecsaptak a Titánokkal. Harcuk
keresztül-kasul átjárta a földet. Bár erejük halandó mértékkel hatalmas volt, az Elementálok együttes
erõvel sem voltak képesek legyõzni a Titánokat. Egymás után elestek az Elementálok , és ellenállásuk
megtört.

 

A Pantheon elõzte az öt gonosz istent. A Föld mélyére béklyózta õket. A Régi Istenek visszatartó ereje
nélkül az Elementálok eltûntek az Elsõdleges Anyagi Síkról, és egy földöntúli helyre kerültek, ahol az idõk
végezetéig egymással fognak versengeni a semmiért. Az elementálok távozásával a Természet lenyugodott
és békés harmónia szállt a világra. A Titánok látták, hogy a fenyegetés megszûnt, és munkához láthatnak.
A Titánok sok fajt felébresztettek, hogy segítsék berendezni világukat. A föld mélyén lévõ barlangok
kiásásához varázslatos élõ kõbõl kifaragták a kis, zömök testû lények formáját (a majdani törpéket). A
Tengerek kiterjesztéséhez, és a földek ki emeléséhez a Titánok létrehozták a roppant, de gyöngéd Tengeri
Óriásokat. Évszázadokon keresztül formálták ezt a világot a Titánok, mígnem összeállt egy tökéletes
kontinensé. A kontinens közepére a titánok egy vibráló végtelen energiát sugárzó tavat öntöttek amit az
Örökkévalóság Kútjának neveztek (Well of Eternity). A Kút lesz az élet adója eme világon. A Tó energiái
megtermékenyítik a talajt, és életet gyökereztetnek a világban. Nemsoká, növények, fák, szörnyek és egyéb
lények gyarapítják az Elsõdleges Anyagi Létsíkot. Ahogy leszállt az este a Titánok elnevezték a kontinenst
Kalimdor-nak "A idõtlen csillagfény földjének" (Land of Eternal Starlight)

 

 

 

A Sárkányok Ébredése

 

Elégedetten néztek szét ezen a kis világon, és úgy döntöttek a Titánok, hogy elhagyják Azeroth földjét.
Megbízták a világ leghatalmasabb lényeit, hogy õrizzék Azeroth békéjét, és ellenálljanak bárminek, ami
fenyegeti a tökéletes harmóniát. Abban a korban rengeteg sárkány sarj élt, de volt köztük öt, amely vezette
saját fajtársait. Ezt az ötöt választották a Titánok a védtelen világ pásztorainak. A Titánok felruházták az öt
sárkányt hatalmuk egy részével. Ezek a hatalmas sárkányok (lejjebb felsorolva) a Nagy Lételem Sárkányok
néven lesznek ismertek. (Dragon Aspects, nincs jobb fordítás, aki tud szóljon)

 

Aman’Thul a Titánok keresztapja felruházta a hatalmas bronz sárkányt Nozdormut kozmikus erejének egy
részével. Nozdormu megkapta az erõt, hogy õrizze magát az idõt, és óvja a sorsot és minden pillanatot a
világban. A nyugodt és bölcs Nozdormu az Idõtlen néven ismert (Timeless One)

 

Eonar minden élet õrzõnõje odaadta egy ereje részét a hatalmas vörös leviatánnak Alexstraszának.
Késõbb Az Élet Hozójaként lesz ismert, és õrizni fog minden élõlényt az ismert világban. A Bölcsessége és
az élethez való affinitása miatt megkapta az uralmat a fajtája felett.Õ lett a Sárkány Királynõ (Dragon
Queen)

 

Eonar Alexstrasz húgát is megáldotta. A Gyönyörû zöld sárkány Hiszéra (Ysera) megkapta az álmok fölötti
hatalmat. Mély transzba esett, hogy örökké õrizze az álmokat, köztük járjon, és élje saját világaként õket.
Az Az Álmodó (Dreamer) Néven ismert sárkány birodalma lett a Smaragdos Álom (Emerald Dream)
Norgannon, a varázslat õrzõje, és mestermágus felruházta Maligos-t (Malygos) tengernyi ereje egy
darabkájával. Ezentúl a Varázsszövõ-ként (Spell Weaver) lesz ismert, és vigyázni fog a mágiára és minden
rejtett tudásokra.

 

Khaz’Goroth a hatalmas kovács, és a földek teremtõje ereje egy részét adta Neltharion-nak a hatalmas
fekete sárkánygyíknak. Neltharion a nagyszívû ezen túl a Föld Õrzõjeként (Earth Warden) lesz ismert, és
hatalmat gyakorol minden föld mélyén leledzõ dolognak. Õ Testesítette meg a Föld erejét, és Alexstrasza
leghatalmasabb segítõjeként állt szolgálatba.

 

A Sárkányok megerõsítésének célja az volt, hogy a Titánok távolléte során védelmezzék ezt a világot. Míg a
sárkányok a világ védelmezésére készültek fel testben és lélekben, a titánok végleg maguk mögött hagyták
Azeroth földjét. Sajnos csak idõ kérdése volt, hogy Sargeras tudomást szerezzen az újszülött világ
létezésérõl?

 

 

 

Az Ébredezõ Világ és Az Örökkévalóság Kútja

 

Tízezer évvel az elsõ orkok és emberek között dúló háború elõtt Azeroth egyetlen nagy kontinensnek
adott otthont, amelyet tenger vett körül. Ez a hatalmas földtömeg otthont adott különféle ébredezõ
lénynek és fajnak, melyek a fennmaradásukért küzdöttek az ébredezõ világban. A Kontinens közepén egy
hatalmas izzó, energiákkal átitatott tó helyezkedett el. A Tó (melyet késõbb Az Örökkévalóság Kútjának
fognak hívni) volt az élet és a mágikus energiák valódi forrása a világban. Az energiáit a Kút a Túlnani
Sötétségbõl merítette, és szórta szét varázslatos formájában szerte a világban.

 

Nemsoká egy humanoid faj óvatosan megközelítette a csalogató erõket árasztó Tó szélét. A nomád nép
lassacskán primitív települést épített a békés tó partjára. Idõvel a Tó hatással volt a népre. Bölcsek, erõsek,
és idõtlenek lettek. Ez a nép felvette a Kaldorei nevet, ami annyit tesz anyanyelvükön, hogy "A Csillagok
Gyermekei" (Children of the Stars, mint Kalimdor). A megalakulást megünneplendõ templomokat és
hatalmas épületeket építettek a Tó köré.

 

A Kaldorei-ek, avagy Éj Tündék (Night Elves) ahogy késõbb hívják majd õket, Elune-t, a hold istennõt,
imádják, és úgy hiszik, hogy a Kút csillámló mélységeiben alszik napközben. A korai papok és látók (Seer,
látó) hatalmas óvatossággal tanulmányozták a Kutat, hogy megtudhassák titkait, és erejének forrását.

 

Ahogy nõtt a Kaldorei-ek népe, úgy fedezték fel Kalimdort, és találtak más lakókat is a kontinensen. Csak a Sárkányoknál idõztek, az óriási gyíkszerû lények visszavonultan éltek, de sokat tettek a világ védelmében. Az Éj Tündék rájöttek, hogy a Sárkányok a Világ Védelmezõinek tekintik magukat, és megegyeztek, hogy olyan titkokat rejtenek lelkükben, amit jobb nyugvóban hagyni.

 

Idõvel az Éj Tündék kíváncsisága által barátságok köttettek hatalmas erõvel rendelkezõ lényekkel. Köztük
volt Cenarius, aki az Elsõdleges Anyagi Sík erdõinek a félistene. Cenarius megszerette az Éj Tündéket és
nagyon sok idõt töltött velük, hogy megismerje, és megtanítsa õket a természettel kapcsolatos dolgokra. A
békés Kaldorei-ek erõs kapcsolatot hoztak létre a természettel és Kalimdor élõ erdejeivel.

 

Ahogy a végtelennek tûnõ évek múltak, az Éj Tündék gyarapodtak mind területük, mind társadalmuk
gyarapodott. A templomaik, útjaik, és lakóhelyeik messze elterültek Kalimdor földjén. Azshara a Kaldoreiek
gyönyörû és tehetséges királynõje hatalmas és gyönyörû várost alapított a Tó partján, ami otthont
nyújtott alattvalói legnagyobbjainak. Az alattvalók, akiket Azshara Quel’Dorel-nek hívott (azaz a Felsõbb
Nemzedék [High Born]), felsõbbrendûnek tartották testvéreiknél magukat. Bár Azsharát mindenki
egyaránt tisztelte és imádta, a Quel’Dorei-elet nem szerette a többi Kaldorei.

 

Azshara és a papok kíváncsisága nõttön-nõtt. Azshara ezért megparancsolta, hogy derítsék ki a Kút titkát,
és bontakoztassák ki valódi hatalmát. A Felsõbb Nemzedék a munkába temetkezett, és fáradhatatlanul
kísérletezgetett a Kúton. Egy idõ után megtanulták, hogy hogyan kontrollálják és használják fel a Kút
kozmikus energiáit. Ahogy a kísérleteik folytatódtak, észrevették, hogy kedvükre teremthetnek és
pusztíthatnak a Kút energiái felhasználásával. A Felsõbb Nemzedék megtanulta használni a mágia ezen
primitív formáját, és máris kijelentette, hogy a mesterei lettek annak. Bár egyetértettek abban, hogy
hatalmas veszélyt jelenthet ha a varázserõket felelõtlenül használják, Azshara és a Quel’Dorei-ek tovább
gyakorolták a varázslás mûvészetét. Cenarius és a világosan látó bölcs Éj Tündék figyelmeztették, hogy a
varázslatos erõkkel való játszadozásnak nem lehet jó vége. Ennek ellenére Azsharáék folytatták a
kísérleteket, hogy feltárják a Kút erejét.

 

Ahogy az erejük nõtt Azshara és a Felsõbb Nemzedék megváltozott. Visszautasítók, kegyetlenek, és
gyûlölködõk lettek Éj Tünde testvéreikkel szemben. Végül odáig fajult a dolog, hogy az egykoron szeretõ
anyaként viselkedõ Azshara senki mással sem beszélt, csak a szerinte megbízható Quel’Dorei papokkal.

 

Egy ifjú tudós Tombolóvihar Malfurion (Malfurion Stormrage), aki a druidizmus primitív formáját tanulta,
úgy vélte, hogy egy gonosz erõ szállta meg a Felsõbb Nemzedéket, és az õ szeretett királynõjét. Bár
bizonyítéka nem volt a gonosz jelenlétére, érezte, hogy az Éj Tündék élete hamarosan gyökeresen meg fog
változni?

 

 

Az Õsök Háborúja

A Felsõbb Nemzedék vakmerõ, ám ostoba kísérletei energia nyalábokat juttattak át véletlenül a Kúton a
Túlnani Sötétségbe. Az energiatorzulásokat borzasztó idegen lények észlelték. Sargeras - Minden Élet
Ellensége, a Világok Pusztítója - érezte az elszabadult energiákat és ezek az energiák elcsalták a messzi
dimenzióba. Kémkedések és megfigyelések után Sargerast végtelen éhség kezdte gyötörni, amit csakis az
Örökkévalóság Kútja tudna csillapítani. A Névtelen Üresség (Nameless Void, a Túlnani Sötétség egy kis
szeglete) nagyura eltökélte, hogy elpusztítja ezt a világot, és megszerzi magának az energiáit.

Sargeras összehívta a Lángoló Légiót, és a védtelen Azeroth irányába vették irányukat. Sok száz, az
univerzum másik szegletébõl származó démon állt harcra készen. Sargeras legfõbb vezérei, Archimonde a
Mocskoló, és Mannoroth a Pusztító készen álltak a támadásra.

Azsharát a kút hatalma uralma alá vonta. Kész volt isteneként tisztelni Sargerast, és átjutást garantálni az
õ világukba. Még a Felsõbb Nemzedéket is megzavarta a hatalmas erõ, és eztán istenükként tisztelték
Sargerast. A hûségük bizonyítékaként Azshara és szolgálói egy kaput nyitottak az Örökkévalóság Kútjának
közepében, hogy Sargeras csatlósai gond nélkül átjuthassanak.

Miután minden elõkészület megtörtént Sargeras megkezdte a katasztrofális kimenetelû inváziót. A
Lángoló Légió harcias és vad démonjai átözönlöttek a kapun és ostromolni kezdték az Éj Tündék alvó városait. Archimond és Mannoroth vezetésével a Légió elözönlötte Azeroth földjét. Csak hamut és pusztítást hagytak maguk mögött. A Démon Lordok Pokoli Szolgákat (Infernal) hívtak a földre, melyek úgy zuhantak alá az égbõl, mint tomboló meteorok. A Pokol Õrzõk (Doom Guard) el lepték a földet, és
mindenkit lemészároltak, aki csak az útjukba került. A Bátor Kaldorei-ek szembeszálltak a Légióval, de
centirõl centire fel kellett adniuk a földjüket.

Malfurionra hárult a feladat, hogy segítséget találjon szorult helyzetben lévõ testvéreinek. Tombolóvihar,
akinek a saját testvére Illidan is használta a Felsõbb Nemzedék mágiáit, feldühödött a felsõbb osztályok
megrontásán. Malfurion meg gyõzte Illidant, hogy hagyja abba a megszállott hatalomhajhászást. Ezután
útra kelt, hogy felkeresse Cenariust, és verbuváljon egy ellenálló sereget. Egy gyönyörû ifjú papnõ
Suttogószé Tyrande (Tyrande Whisperwind) beleegyezett, hogy csatlakozik a Tombolóvihar testvérekhez
Elune nevében. Bár Malfurion és Illidan mindketten szerették Tyrandet, mégis, Tyrande szíve csak
Malfurioné volt. Illidan megvetette a bátyja szerelmét, de tudta, hogy a szívfájdalma semmi a
varázsszomjához képest.

Illidan, aki a varázslatos energiák függõje volt, nagyon nehezen bírta ki, hogy nem tehette rá a mancsát
megint a Kút csodálatos energiáira. Tyrande segítségével sikerült felül kerekedni varázsszomján. Ezután
segített a bátyjának, hogy megkeressék és segítségül hívják a félisten Cenariust, aki visszahúzódva él
valahol. Cenarius, aki a szent Hold Tisztásán (Moonglade) élt a Hyjal Hegy közelében, bele egyezett, hogy
segít az Éj Tündéknek megkeresni a Sárkányokat. A Sárkányok meghallgatták a kérésüket, és máris
elindultak a hatalmas Alexstrasza vezetésével, hogy szembeszálljanak a lángoló Légióval.

Cenarius, a természet erejét segítségül hívta. Fa Emberek (Tree Ent) tömegét küldte az ellenségre, hogy
harcoljanak a földjükért. Ahogy az ellenálló sereg közeledett Azshara temploma felé, mindent elsöprõ
csaták alakultak ki. A Légió hatalmas erejét látva Malfurion és társai rájöttek, hogy nem lehet a légiót nyers
erõvel legyõzni.

Miközben gigászi harc dúlt a város körül, Azshara várakozott Sargeras megérkeztére. A Légió Vezére
készen állt arra, hogy átlépjen a Kútban létrehozott kapun. Ahogy a hatalmas démoni árnyék egyre gyûlt a
kapunál, Azshara maga köré hívta legerõsebb és legtehetségesebb követõit. Csakis az õ általuk
összegyûjtött és együttesen használt varázslat lenne elég erõs, hogy átjuttassák Sargerast világukba.

Ahogy a harc dúlt Kalimdor mezején az események szörnyû fordulatot vettek. A pontos körülmények
elhalványultak az idõ folyamán, de tudni lehet, hogy Neltharion a hatalmas Föld Sárkány bele õrült a légió
egyre növekvõ nyomásába. Mint egy hatalmas fekete láng, szétterjesztette szárnyait, és pikkelyei alól
tûzként tört elõ a mindent elsöprõ düh. Új nevet talált magának, amitõl majdan mindenki félni fog:
Halálszárny (Deathwing). A Sárkány testvérei ellen fordult, és elterelte figyelmüket a Légióról.

Halálszárny hírtelen árulása olyan hatással volt a sárkányokra, amelyet sosem hevert ki az öt sárkány
nemzedék. Sérülten és rémülten, a sárkányok kénytelenek voltak cserbenhagyni halandó
szövetségeseiket. Malfurion és társai alig élték túl az elkövetkezendõ mészárlást.

Malfurion rá eszmélt, hogy a Kút a kapocs a fizikai és a démoni világ közt, ezért mihamarább el kell
pusztítani. A Társai, tudván, hogy a Kút volt halhatatlanságuk forrása, elborzadva hallgatták végig a
Malfuriont. Tyrande látta Furion tanácsában a bölcsességet, és rávette Cenariust és bajtársait, hogy
támadják meg Azshara templomát, és találjanak módot arra, hogy elpusztítsák a Kutat.